Piranha FC Fehérvár

Üdvözlök minden kedves látogatót a Piranha FC Fehérvár oldalán! Érdekességek, statisztikák s minden, ami Önnek jár.

24. szezon

A 24. szezonnak egy edzőváltással indultunk neki és egy nagy céllal, a Magyar Kupában minél messzebbre való eljutással! Az új edző Hans-Jörg Kammerlander lett, aki támadóbbá tette csapatunkat.

A kupa első fordulójában idegenben lépett pályára a Piranha, és győztesen is hagyta el azt, 5-2-re vertük meg a Füge SE-t.

Az első idegenbeli bajnoki a VadMedvék ellen volt, amin a B keret állt ki, és elég gyengén szerepeltek a fiúk, nem várt 7-0-ás vereséget könyvelhettünk el.

A Magyar Kupa 2. fordulójában már hazai pályán fogadtuk az ötödosztályú Nagykovácsi csapatát, és egy simának nem nevezhető 2-0-val haza is küldtük őket.

A bajnokságban eközben tovább bukdácsolt a B csapat, hazai pályán kaptunk ki 3-0-ra az újonnan kieső juvenszussztól. Ezután jött a Magyar Kupa búcsú köre, hiszen hazai pályán 2-1-re kapott ki a PFCF az Egerszeg EFC-től, igaz ez a csapat már harmadosztályú volt.

A kiesést követően a bajnoki mérkőzésre koncentrált már az A csapat is, hazai pályán az Inter de ref ellen játszottak egy 3-3-as döntetlent a srácok.

Majd jött az első feljutó újonc elleni meccsünk, idegenben szereztünk egy pontot az 1-1-es döntetlennel a Barnstaple Rovers ellen.

A mindig bajnokesélyes Joyteam most sem kegyelmezett nekünk, a Király Parkban kaptunk ki úgy, hogy gólt sem lőttünk, és kettőt kaptunk.

A 6. fordulóban végre eljött a szezon első győzelme, a szintén újként feljutó merdaintert látogattuk meg és lőttünk nekik ötöt, így 5-1-es győzelemmel térhettünk haza!

Az első kör utolsó mérkőzésén a Soproni Vasutast láttuk vendégül, és megszereztük első hazai győzelmünket is egy igen szoros 3-2-es eredményt hozó mérkőzésen!

A 8. fordulóban meglepetés győzelmet arattunk a Soproni Vasutasnál, az utolsó percekben nyertünk 2-0-ra! Így sikerült visszavágnunk az előző szezonbéli kettős vereségért.

Utána a merdainter látogatott hozzánk, és simán nyertünk úgy, hogy gólt sem kaptunk, az eredmény 8-0! Ezzel az eredménnyel megmaradtunk a 3. helyen. Szezon elején senki nem volt ilyen vérmes, hogy azt állítsa a bajnokság közepén a dobogóra is feláll a csapat.

Ezután jött a józanító pofon, ugyanis a Joyteamnél vendégszerepeltünk nagyon gyengén, 6-1-re kaptunk ki és a 4. helyre csúsztunk vissza.

Eztán hazai pályán vigasztalódtunk egy 4-0-ás győzelemmel a Barnstaple Rovers ellenében. Újra felkapaszkodtunk a dobogó alsó fokára.

A nagy rivális Inter de ref otthonában mérkőztünk a 12. fordulóban és a fiúk mindent beleadva 5-3-ra nyertek! Így reális esélyek maradtak a 3-4. hely valamelyikének megszerzésére, de ez függött a rivális csapatok eredményeitől is.

Az utolsó előtti mérkőzésen 3-0-ra kaptunk ki a bajnokesélyes juvenszussz otthonában, ami viszont ennél is nagyobb baj, hogy Csaba Mátyás megkapta 3. sárgalapját így nem játszhatott az utolsó, helyezésen múló mérkőzésen a VadMedvék ellen!

A záró fordulóban telt házas mérkőzésen játszottuk le a rangadót a VadMedvékkel, amin sajnos 4-1-re kikaptunk. Semmi nem jött össze a mérkőzésen, az első félidő után már 3-0-ra vezetett az ellenfél. Liska Dénest, a csapat motorját sem sikerült szép mérkőzéssel búcsúztatnunk, hiszen a következő szezonban már nem a Piranhában folytatta a pályafutását, illetve a szurkolók is csalódottak maradtak a szezonban. Meg lehetett volna a dobogó alsó foka, ehelyett az 5. lett a csapat.

Összességében nem lehetünk elégedetlenek, bár a szurkolók többet vártak. Újabb klubrekordot állított fel a Piranha a Magyar Kupa 3. fordulójába kerüléssel, és sikerült megismételni a két szezonnal előtti 5. helyezést.

24. szezon bajnoki mérkőzései:

2009-05-23

Bajnoki

VadMedvék - Piranha FC Fehérvár

  7 - 0

Felállás

 

2009-05-30

Bajnoki

Piranha FC Fehérvár - juvenszussz

  0 - 3

Felállás

 

2009-06-06

Bajnoki

Piranha FC Fehérvár - Inter de ref

  3 - 3

Felállás

 

2009-06-13

Bajnoki

Barnstaple Rovers - Piranha FC Fehérvár

  1 - 1

Felállás

 

2009-06-20

Bajnoki

Piranha FC Fehérvár - Joyteam

  0 - 2

Felállás

 

2009-06-27

Bajnoki

merdainter - Piranha FC Fehérvár

  1 - 5

Felállás

 

2009-07-04

Bajnoki

Piranha FC Fehérvár - Soproni Vasutas

  3 - 2

Felállás

 

2009-07-11

Bajnoki

Soproni Vasutas - Piranha FC Fehérvár

  0 - 2

Felállás

 

2009-07-18

Bajnoki

Piranha FC Fehérvár - merdainter

  8 - 0

Felállás

 

2009-07-25

Bajnoki

Joyteam - Piranha FC Fehérvár

  6 - 1

Felállás

 

2009-08-01

Bajnoki

Piranha FC Fehérvár - Barnstaple Rovers

  4 - 0

Felállás

 

2009-08-08

Bajnoki

Inter de ref - Piranha FC Fehérvár

  3 - 5

Felállás

 

2009-08-15

Bajnoki

juvenszussz - Piranha FC Fehérvár

  3 - 0

Felállás

 

2009-08-22

Bajnoki

Piranha FC Fehérvár - VadMedvék

  1 - 4

Felállás

 

24. szezon kupamérkőzésiei:




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 14
Tegnapi: 1
Heti: 14
Havi: 40
Össz.: 17 537

Látogatottság növelés
Oldal: 24. szezon
Piranha FC Fehérvár - © 2008 - 2024 - piranhafcf.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »