Piranha FC Fehérvár

Üdvözlök minden kedves látogatót a Piranha FC Fehérvár oldalán! Érdekességek, statisztikák s minden, ami Önnek jár.

A 27. bajnoki szezon kezdete előtt kettő csapattal kötöttünk le barátságos mérkőzést. Az első ellenfelünk Veszprémből a Schultheisz FC volt. 2-0-ás félidő után 4-0-ra nyert a csapatunk a Király Parkban. A második összecsapás a Dvéri Zsolt stadionban került megrendezésre a Fehérvári mókusok ellen. Elég sok esemény történt ezen a barátságosnak nem nevezhető találkozón. Sárközy Jani már a 3. percben megszerezte a vezetést, de az első félidő vége előtt fordítani tudott a hazai gárda. A 40. percben megsérült belga csatárunk. Ez taktikai változtatást kívánt, így Avarkeszi Gyula lépett pályára. Neki a 2. félidő derekán lett volna szerepe, csereként a középpálya szélére kellett volna beállnia. A 2. félidő elején kaptunk még 1 gólt. Az 50. percben cseréltünk, a fiatal olasz védőnk állt be a védelem közepébe és a csapatkapitány ment le. Az 56. percben a csereként beállt Avarkeszit rúgták le, hordágyon hagyta el a pályát. Így nem várt lehetőséget kapott a fehérorosz csatárunk. A 70. percben lerúgták Prorok Janit is, így csere nem lévén a hátralévő 20 percet emberhátrányban volt kénytelen folytatni a Piranha. Csapatunk nem adta fel, még ilyen helyzetben is meg tudott újulni és Anfred Doorman szépített a 72. percben. A végeredmény 3-2-es vereség és 3 kulcsemberünk sérülése. 

2010-04-07 Barátságos Piranha FC Fehérvár - Schultheisz FC: 4 - 0 (2-0) 
2010-04-14 Barátságos Fehérvári mókusok - Piranha FC Fehérvár: 3 - 2 (2-1) 

A Magyar Kupa első fordulójában Szegedre utaztunk és nyertünk simán. Ezen a meccsen is történt sérülés, Martin Axelsent rúgták le, így újabb alapember esett ki közvetlenül a bajnokság előtt. 
2010-04-21 Kupa FC Szeged - Piranha FC Fehérvár: 0 - 9 (0-5) 

A bajnokság első fordulójában a juvenszussz csapata volt a vendégünk. Az eddig csereként illetve a B kerettel készülő játékosokon volt a hangsúly, mennyire tudják felvenni a ritmust. Szerencsére jól oldották meg a feladatukat a fiatalok. Lengyel szélsőnk már a 10. percben megszerezte a vezetést, de a 18. percben kiegyenlítettek a vendégek. Fordulás után a juvenszussz gárdájánál volt az előny, de fantasztikus utolsó tíz percet produkálva megfordítottuk az eredményt. 
2010-04-24 Bajnoki Piranha FC Fehérvár - juvenszussz: 4 - 2 (1-1) 

A Magyar Kupa 2. fordulójában szintén idegenben léptünk pályára Győrben. Sydney II FC volt a vendéglátónk. Ezen a mérkőzésen azok is szerephez jutottak, akik eddig csak a padról figyelték a nagy csapatot. Sima mérkőzésen laza játékkal jutottunk tovább. 
2010-04-28 Kupa Sydney II Fc - Piranha FC Fehérvár: 0 - 8 (0-4) 

A bajnokság második fordulójában az egyik újonchoz látogattunk Pestre. Már az első félidőben eldőlt melyik csapat a jobb. 3-0-ás fordulás után végül 6-1-re nyertünk úgy, hogy az első félidőben kiállították fiatal holland középpályásunkat. A mérkőzés fontos eseménye, hogy Sárközy Jani, a szurkolók nagy kedvence mesterhármast ért el. 
2010-05-01 Bajnoki Andaba - Piranha FC Fehérvár: 1 - 6 (0-3) 

A Magyar Kupa 3. körében egy erős ellenfelet fogadtunk. az Újpest Football Club DV volt a vendégünk. A vendégszektor megtelt, telt ház előtt várták a kezdő sípszót a csapatok. A mérkőzés elején a vendégek szereztek vezetést, de a sérüléséből visszatérő dán védőnk Axelsen és fiatal olasz játékosunk megfordították az eredményt. Így előnnyel fordultak a csapatok. A csereként beállt Encernacao és a lengyel szélsőnk is betalált, már-már kezünkben volt a győzelem, mikor a pécsi alakulat két perc alatt lőtt két gólt. Az utolsó tíz percben már nem esett gól, így klubtörténelmet írva a Piranha bejutott az MK 4. fordulójába. 
2010-05-05 Kupa Piranha FC Fehérvár - Újpest Football Club DV: 4 - 3 (2-1) 

A bajnokság 3. fordulójában a mindig bajnokesélyes Joyteam volt a vendégünk. Eddigi tíz összecsapásunk alkalmával csak egyszer nyertünk és egy döntetlent sikerült kiharcolnunk ellenük. A cél a statisztika javítása volt. A meccs rosszul kezdődött, már a 2. percben vezetést szereztek a vendégek. Hamar sikerült kiegyenlítenünk, de 2-1-es előnnyel mentek a csapatok az öltözőkbe. Szünet után megint sikerült kiegyenlítenünk, de hamar összekapta magát az ellenfél és két perc két gólt szerzett. Sérüléséből visszatért csatárunk szépített ugyan, de a végén nem sikerült pontot menteni sem. Így megszakadt az öt meccs óta tartó veretlenségi sorozatunk és a statisztikát sem sikerült szépíteni. 
2010-05-08 Bajnoki Piranha FC Fehérvár - Joyteam: 3 - 4 (1-2) 

A Magyar Kupa 4. mérkőzésén ismét hazai pályán játszhattunk. Ez a mérkőzés egy stadionavató ünnepéllyel kezdődött, hiszen elkészült a 40.000 főre bővített Stadio di Király Park. A mérkőzésen 36.668 fő foglalt helyet, ami megint csak történelmi pillanat volt. A mérkőzés remek hangulatú volt és az elején megszerzett vezetés csak tovább tüzelte a szurkolóinkat. A félidő végén kiegyenlített az ellenfél, így 1-1-es döntetlennel fordultak a csapatok. A második félidőben nem esett gól, így hosszabbításra, túlórára kényszerültek a játékosok és nézők is. A 98. percben sajnos egy bombagóllal lőtte tovább csapatát a vendég Huỳnh Văn Nam, így kiestünk a Kupából. 
2010-05-12 Kupa Piranha FC Fehérvár - CS Sedan Ardennes 1: 1 - 2 (1-1,1-1 hosszabbítás után 0-1) 

A bajnokság negyedik fordulójában az egyik újoncot látogattuk meg. Laza játékkal elhoztuk a 3 pontot. 
2010-05-15 Bajnoki FCK2010 - Piranha FC Fehérvár: 0 - 4 (0-2) 

Hans-Jörg Kammerlander edző radikális változásokat kívánt megvalósítani a csapat szerkezetében. Ez azt jelentette, hogy az eddigi 3-5-2-ről átáll a Piranha a 3-4-3-ra. Többek közt azért döntött emellett, mert a csatároknak nagyon nehéz dolguk van elől az igazi vetélytársakkal szemben illetve tetszetős játékkal szerette volna megörvendeztetni a lelkes közönséget. Így leigazoltunk 3 fiatal csatárt, akik egyelőre a barátságos meccseken kapnak lehetőséget. 

A bajnokság 5. fordulójában a már gyakorolt, de még a teljesen össze nem állt 3-4-3-mal próbálkozott a csapat a SBoci ellen, ami nem vezetett sikerre. A mérkőzés már az első félidejében eldőlt, 4-2 volt az állás a SBocinak. Igaz volt remény a 2. félidőre, hiszen 0-4-ről állt fel a csapat 4-2-re, de a védekezésben ragyogó vendégek egy kontra után a 89. percben megadták a kegyelemdöfést. 
2010-05-22 Bajnoki Piranha FC Fehérvár - SBoci: 2 - 5 (2-4) 

A 6. fordulóban a Soproni Vasutas volt a vendégünk. A 0-5-ös vendégelőny a szünetben nem kecsegtetett sok jóval, de a szurkolók a második félidőben is buzdították a csapatot. Így (közös erővel) ezt a játékrészt már 2-2-es döntetlenre hoztuk. Ez sorozatban a második mérkőzés, ahol az első félidőben elintézi az ellenfél a Piranhát. Kammerlander edzőnek össze kell szednie a csapatot fejben, mert ez nem méltó a klubhoz. 
2010-05-29 Bajnoki Piranha FC Fehérvár - Soproni Vasutas: 2 - 7 (0-5) 

Az első kör utolsó mérkőzésén az Inter de refhez látogatott a Piranha. Az utolsó kettő - hazai - nagy arányú vereség miatt csökkent a csapatba vetett hit, így a megszokottnál jóval kevesebben kísérték el az együttest idegenbe. Most megváltozott az eddig megszokott forgatókönyv, az első játékrészben vezettünk 3-1-re és a második félidőben pukkadt ki a csapat, 2-2 gólt szereztek a hazaiak és a Piranha is. 
2010-06-05 Bajnoki Inter de ref - Piranha FC Fehérvár: 3 - 5 (1-3) 

A 8. fordulóban jött a visszavágó. Mindössze 26676 néző látogatott ki ebben a kellemes szórakozást ígérő „labdarúgóidőben". Szurkolóink száma megcsappant az elmúlt sikeresebb időszakokhoz képest, de az ultrák mind itt vannak! Az első félidő megint sikert hozott, 3-0-ás eredménynél mentek pihenőre a csapatok. Az Inter de ref remek hajrájának köszönhetően az utolsó 10 percben 3-2-re hozta az eredményt, félő volt, hogy a végén kiegyenlítenek, de Illia Targovich, aki ezzel a góljával egyre közelebb kerül a gólkirályi címhez egy fejesgóllal szegte kedvét a vendégeknek. 
2010-06-12 Bajnoki Piranha FC Fehérvár - Inter de ref: 4 - 2 ( 3-0) 

A 9. fordulóban a Soproni Vasutas vendégeként lépett pályára csapatunk. Az első körben hazai pályán elszenvedett súlyos vereség feledtetése lett volna a játékosok feladata. Az első félidőben két gólos előnyt szerzett a Vasutas, így bízva egy erős második játékrészben nem szállt el a remény. Azonban a meccs vége felé megint csak bedarálták a Piranhát és kialakult egy nagy arányú vereség. 
2010-06-19 Bajnoki Soproni Vasutas - Piranha FC Fehérvár: 7 - 0 (2-0) 

A bajnokság 10. meccsén az SBocihoz látogattunk. Az első félidőben egyenrangú ellenfelek voltunk. Kétszer is megszereztük a vezetést két szélsőnk, Pielesiak és Mottarda vezérletével, de a félidőben 3-2-es hazai előnyt mutatott az eredményjelző. Csapatunk nem bírta a nyomást és 5-2-re kikapott. Sorozatban második nagy arányú vereségünket könyveltük el, szurkolóink jogosan mérgesek. 
2010-06-26 Bajnoki SBoci - Piranha FC Fehérvár: 5 - 2 (3-2) 

A 11. fordulóban az FCK2010 volt a vendégünk. Az elmúlt mérkőzések sikertelenségei rányomták a bélyeget a meccs hangulatára. Még félház sem volt a Stadio di Király Parkban. Mindössze 19116 tekintette meg élőben a produkciót. A kiesőjelölt ellen remek játékot mutatott a Piranha. Simán nyertünk és hoztuk a kötelezőt. 
2010-07-03 Bajnoki Piranha FC Fehérvár - FCK2010: 7 - 0 (5-0) 

A 12. fordulóban a bajnoki arany megszerzését célul kitűző Joyteam stadionjában léptünk pályára. Teltház fogadott bennünket, ami nem nekünk szólt, hanem a Joyteam sikeres szereplésének. Hoztuk a "kötelező" idegenbeli formát. 3-0-ás félidőnél fordultak a csapatok. A csapat becsületét Sárközy Jani mentette meg egy góllal. A meccs krónikájába még beletartozik, hogy két meghatározó játékosunk, a középpályánk megsérült, mind Dufour, mind pedig Doorman sérülés miatt volt kénytelen előbb elhagyni a pályát. 
2010-07-10 Bajnoki Joyteam - Piranha FC Fehérvár: 5 - 1 (3-0) 

Az utolsó előtt mérkőzésen a másik kieső Andaba csapata volt ellenfelünk idegenben. Nyertünk, nagy siker a Piranhának, hogy bajnoki mérkőzésen Illia Targovich 4 gólt is szerzett ezzel nagy lépést téve a gólkirályi cím felé. 
2010-07-17 Bajnoki Piranha FC Fehérvár - Andaba: 5 - 1(3-1) 

A záró fordulóban egy elfogadható eredménnyel illett volna elköszönni szurkolóinktól. Nézőpont kérdése. Juvenszussznál voltunk vendégségben. Sajnos, a már megszokott idegenbeli "formát hoztuk az első félidőben. 4-1-es vezetéssel fordult a juvenszussz. A második félidőben sikerült egy "döntetlent" kiharcolnunk. Így alakult ki a 6-3-as hazai siker. 
2010-07-24 Bajnoki juvenszussz - Piranha FC Fehérvár: 6 - 3 (4-1) 

Az utolsó fordulóban ugyan nem lőtt gólt Illia Targovich, de ebben a szezonban érett meg igazán. 17 találattal lett a VI.179. csoport gólkirálya. Ő a második gólkirály a klub életében. Brezovcsik Elek még a hetedosztályban szerezte meg ezt a nemes címet. 
A csapat a Magyar Kupában remekül helyt állt, a 4. körig jutott, ahol a hosszabbításban jól eltalált lövéssel ejtették ki. 
A bajnokságban az előző idényekhez képest alul múlta magát a Piranha. Szurkolóink csalódottak. Nem jött be egyelőre a szerkezeti váltás, de ez hozta meg a sikert Illia Targovichnak, felemás szezonon van túl a csapat.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 1
Heti: 5
Havi: 31
Össz.: 17 528

Látogatottság növelés
Oldal: 27. szezon
Piranha FC Fehérvár - © 2008 - 2024 - piranhafcf.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »